Dr. Kohán József

A gyógynövényekben előforduló anyagok sokféleségét, az élettani szempontból fontos, aktív (bioaktív) anyagokat nevezzük hatóanyagnak. Ezek a gyógynövény normál anyagcseréje során keletkeznek. Minél kisebb koncentráció mellett igazolható egy ilyen anyag által kiváltott fiziológiai változás, annál erősebb hatású a tanulmányozott anyag, vegyület, molekula.

A gyógynövényi hatóanyagokat a következőképpen csoportosítják:

1.      Alkánok, alkének, poliinek.

2.      Terpenoidok (mevalonát úton képződő izoprénoidok).

2.1.1.      Monoterpének: ezek az illóolajok fő komponensei, (10 C-atomos molekulák).

2.1.2.      Szeszkviterpenoidok: illóolajmolekulák vagy keserű ízű vegyületek (fitohormon, abszcizinsav).

2.1.3.      Diterpének (20 C-atomos molekulák).

2.1.4.      Triterpének (30 C-atomos molekulák), szteroidok, szaponinok.

2.1.5.      Tetraterpének (40 C-atomos molekulák), karotinoidok, xantofilok.

3.      Fenoloidok (fenil-alanin, Ma-CoA, cukrokból képződő aromás vegyületek).

3.1.1.      Fenolsavak.

3.1.2.      Flavonoidok.

3.1.3.      Polifenolok, illetve tanninok stb.

Az előzőekben felsorolt vegyületeket „kémiai rezisztenciafaktorok”-nak is nevezik. A növények patogén mikroorganizmusokkal (vírusok, baktériumok, gombák) és kártevő állatokkal (rovarok, rágcsálók) szembeni ellenálló képessége főleg ezen speciális anyagok jelenlétének köszönhető. Emellett fontos ezek antioxidánsokat és a szabad gyököket (főleg szuperoxid, peroxil stb.) hatástalanító tulajdonsága is.

A hatóanyagok kémiai szerkezete is különböző lehet.

A fotoszintézis reakcióterében, a növényi sejt kloroplasztiszának membránjában van jelen a legfontosabb hidrofil antioxidáns, az aszkorbát, a legfontosabb lipofil antioxidánsok, a tokoferolok, valamint a citoprotektív tulajdonságú karotinoidok. Kiemelkedő emellett a sárga színű flavonoidok szuperoxid- és hidroxil szabad gyököket hatástalanító aktivitása is. A flavonoidok megvédik a fotoszintézist végző levélszöveteket a káros UV-B sugárzástól, hatástalanítják a képződő szuperoxidgyököket. A viráglevelekben, termés- és maghéjakban szerepük van a biogén és abiotikus stresszorok kivédésében, de egyben – mint rovarcsalogatók – a beporzást is elősegítik.

A szabad gyökök erősen reaktívak, s gyakran nemcsak a kórokozót pusztítják el, hanem a gazdasejt saját membránjait is károsíthatják, ami a sejt pusztulásával (apoptózissal), szövetkárosodással (nekrózissal) járhat. Ezeket a szabad gyököket a növény- és állatvilágban egyaránt a szuperoxid-diszmutáz, peroxidáz, kataláz enzimrendszer semlegesíti, de a méregtelenítésben nagyon fontos feladatot látnak el az úgynevezett „söprögető” (scavenger) molekulák, amelyek a gerjesztett molekulák energiáját lefékezik, miközben oxidált származékaik általában fehérjemolekulákhoz kötődnek. Ezek már nem toxikusak a gazdasejtre nézve, és általában metabolizálódva eltávoznak. Ilyen tulajdonsága van a növényvilágban oly fontos és gyakori flavonoidok többségének. Sok flavonoid antivirális, antibakteriális és antimikotikus hatása is ismert és igazolható.

Az illóolajok egyes komponensei rovarűző, mások csalogató tulajdonsággal rendelkeznek, azaz védekeznek, illetve csalogatnak, ezáltal elősegítik a beporzást és megtermékenyülést a virágban (szelektív védekezés, szelektív beporzás).

Az ember számára táplálkozás-élettani szempontból ezen hatóanyagok abban játszanak szerepet, hogy egy növény milyen illatú, illetve milyen ízű. A fűszernövények sokféle íze, fajra specifikus hatóanyag-tartalma, azok farmakológiai hatásmechanizmusa mind-mind meghatározza alkalmazhatóságuk területét, valamint felhasználhatóságuk egyéb szempontjait.

A hatóanyagok csoportosítása

Alkaloidák

A növényvilágban elterjedt hatóanyagok, amelyek a növények minden részében jelen lehetnek. Nitrogéntartalmú, lúgos kémhatású vegyületek. Jelenleg több mint 3.000 alkaloida típusú vegyületet ismerünk, melyek az emberi szervezetben már milligrammnyi mennyiségben is igen erős hatást fejtenek ki. Néhány milligrammnál nagyobb mennyiségben az emberi szervezetbe jutott alkaloida hatása szinte minden esetben mérgező, esetleg halálos is lehet, ezért házi szerként csak nagyon ritka esetben használhatók. A gyógyszeripar viszont nagyon sok fontos gyógyszer alapanyagaként hasznosítja az alkaloidákat: leginkább görcsoldó, fájdalomcsillapító, bódító, élénkítő hatásuk miatt.

Jellegzetes alkaloid tartalmú (mérgező) gyógynövények:

– dohánylevél,

– nadragulya,

– csattanómaszlag,

– beléndek,

– mák,

– anyarozs.

Az úgynevezett purinvázas alkaloidok csoportjába tartozik az élvezeti szerként használt kávé, tea, kakaó és kóla.

Cseranyagok

A csersavszármazékok a növények korhadását gátolják. Fanyar, összehúzó, vízben oldódó vegyületek, elsősorban hasmenés, bél-gyomorhurut kezelésére, külsőleg gyulladt testrészek borogatására, aranyér esetén ülőfürdőre használják. Hatásukra a fehérjék kicsapódnak. Az így kicsapódott fehérje a gyulladt nyálkahártyán védőréteget képez, ezáltal csökken a fájdalom, javul a keringés, és lokálisan mérséklődik a gyulladás azon a nyálkahártyán, amellyel a hatóanyag érintkezett. A nehézfémeket is megkötik csapadék formájában, így azok könnyebben kiürülnek a tápcsatornából.

Flavonoidok

A növényvilágban nagyon elterjedt vegyületek. általában festékanyagok, és így a növények, virágok színét adják. Napjainkban több mint 2.000 flavonoid típusú vegyületet ismerünk. Felfedezésükben hatalmas szerepet játszottak Szent-Györgyi Albert kutatásai. élettani hatásuk: immunstimulálás, gyulladáscsökkentés, csökkentik a hajszálerek törékenységét is, nyugtató hatásúak, májvédő, valamint szívritmus szabályozó hatásúak. Az érfalak rugalmas rostjainak képződéséhez szükséges P-vitamin (rutin) szintén Nobel-díjasunknak köszönhető. Ennek híján nem szívódik fel a C-vitamin sem, illetve hamarabb kiürül a szervezetből.

Glikozidok

összetett vegyületek, amelyeknek legjelentősebb képviselői az erős hatású, szívre ható glikozidok, valamint az antraglikozidok csoportjába tartoznak. A szívre ható glikozidok gyógynövényei erős hatásúak (mérgezőek), ezért csak gyógyászati alapanyagként használhatók fel.

Az antraglikozid tartalmú drogok hatásmechanizmusa a következő: a gyógynövény vizes kivonatába (tea) kerülő antraglikozid inaktív (nem működő) hatóanyag, amely a vastagbélig változatlanul eljut, majd a vastagbél baktériumai által termelt bétaglikozidáz enzim az antraglikozidot cukorra és antrakinonra hasítja. Az antrakinon már aktív hatóanyag, amely a vastagbélben növeli a bélperisztaltikát, és ezzel egy időben csökkenti a vastagbél vízvisszaszívó képességét. így a vastagbélben hígabb marad a béltartalom, és a növekvő bélperisztaltika megszünteti a székrekedést.

Keserűanyagok

Eltérő szerkezetű anyagok. Közös jellemzőjük az erősen keserű íz. A keserű íz hatására az agyban képződő ingerek fokozzák az emésztőenzim termelését és a bélperisztaltikát. Ezáltal javul az emésztés és csökken a puffadási hajlam. Fő hatásuk: étvágyjavítók és emésztésjavítók.

Vitaminok

Olyan eltérő szerkezetű szerves anyagok, amelyek az emberi szervezet zavartalan életfolyamataihoz feltétlenül szükségesek. Ezek hiánya különböző betegségekhez vezethet, pl. idegműködési problémákat (B1-vitamin) vagy anyagcserezavarokat (B2-vitamin), illetve skorbutot (C-vitamin) vagy bőrgyulladást (H-vitamin) okozhat. A P-vitamin hiányában csökken a véralvadási képesség, illetve U-vitamin hiányában növekszik a gyomorfekélyre való hajlam.

Illóolajok

Jellemzőik az illékonyság és az általában kellemes illat. Vízben oldhatatlanok. Fő összetevőik a C10H16 összegképletű terpének különböző izomerjei, de ezeken kívül alkoholok, aldehidek, ketonok, laktonok, észterek, kén- és nitrogéntartalmú vegyületek, fenolok és sok egyéb, még nem azonosított vegyület is található az elegyekben. Több mint 500 komponenst határoztak már meg, egy-egy olaj ezek közül 5-20 vegyületből áll.

Szaguk jellemző az egyes növényekre. Az illóolajok nevüktől eltérően nem olajok, mivel az olajok fő tulajdonsága az, hogy fehér papírra cseppentve zsíros nyomot hagynak és szobahőmérsékleten jelentéktelen a párolgásuk. Ezzel ellentétben az illóolajoknak éppen az a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy szobahőmérsékleten is jelentős gyorsasággal párolognak és párolgásuk után sem hagynak nyomot.

Ezen tulajdonságát használjuk fel az illóolajok tisztaságának megállapítására is, ugyanis ha el is illan a fehér papírra cseppentett illóolaj, ám a papíron a legkisebb nyomát látjuk a cseppnek, akkor nem 100 százalékosan tiszta olajról van szó. Az illóolajok tehát sok vegyületből álló, vegyes komponensű, folyékony halmazállapotú, 100 százalékban illékony anyagok elegyei, amelyek alkotórészei miatt jelentős gyógyhatással rendelkeznek. Fényre, hőre, levegőre érzékenyek, mert azok elősegítik az oxidációt és a gyantásodást.

Az illóolajok színe áttetsző, bár van ámbra vagy sárga színű olaj is, mint például a pacsuli- vagy narancsolaj. Mivel a növény valódi esszenciáját tartalmazzák, ezért csak kis mennyiséget kell belőlük használni. Nem szabad összetéveszteni őket a parfümolajokkal, mivel ez utóbbi anyagokat mesterségesen állítják elő, ezért terápiás hatásuk nincs.

Forráspontjuk általában 150-300°C között van, vízgőzzel azonban már 100°C körül átdesztillálhatók.

Az illóolajok főbb felhasználási területei:

·         izomlazítás,

·         légzéskönnyítés,

·         gyulladáscsökkentés,

·         fájdalomcsökkentés,

·         méregtelenítés,

·         vízhajtás,

·         levertség elleni hatás,

·         stb.

Felhasználhatók lehetnek még epehígító és epehajtó, emésztést serkentő, pozitív hormonhatású, nyugtató, antimikrobás hatásuk miatt is.

A leggyakrabban alkalmazott illóolajok:

·         kamilla,

·         menta,

·         levendula,

·         kakukkfű

·         macskagyökér.

Fontos megemlíteni, hogy ezek az aromaterápiás anyagok túladagolhatók, sőt, mérgezést is okozhatnak, külső alkalmazás előtt pedig érdemes allergiatesztet végezni.

Az illóolajok története

Már az ókorban is használtak illóolajokat, elsősorban testápolás céljára, illatosításra, néha még a test festésére is, de igazán nagy szerepet a szakrális tevékenységekben kaptak. Papi beavatás elképzelhetetlen volt illóolaj nélkül, az uralkodókat pedig szintén illóolajokkal kenték fel. A Biblia szövegében megtalálható tömjén, mirha és balzsam ugyancsak illóolaj.

Arábia illatai világszerte ismertek voltak már az ókorban is. Az alapanyagként szolgáló növények fő szállítója Babilónia volt. Ők maguk is jelentős mértékben használtak szantált, mirhát, cédrust, ciprust, fenyőt, borókát és rózsát. Az illóolajos testápolás nem csupán a gazdagok között, hanem az teljes népesség körében is mindennapos volt. ünnepeiken és vallási szertartások alatt rengeteg füstölőt használtak, és sok illatos gyantájú fát égettek, akárcsak Asszíriában.

Köztudott, hogy az egyiptomi királysírokba, a használati tárgyak mellé illatszeres palackokat is tettek, ám az illóolajokat a halottak mumifikálásához is felhasználták azok baktériumölő és konzerváló hatása miatt.

Az egyiptomiak voltak azok, akik elsőként foglalkoztak azzal a módszerrel, amit ma aromaterápiának hívunk. A meleg, száraz, sivatagos éghajlat szükségessé tette az illóolajos bőrápolást, de ezeket az olajokat emellett az egészség megőrzésére és gyógyításra is alkalmazták. A piramisépítő rabszolgáknak mindennap egy vöröshagymát és egy gerezd fokhagymát adtak, mivel a fokhagyma illóolajai hihetetlen erőt és kitartást kölcsönöztek nekik, emellett megvédték őket a betegségektől. Amikor az egyiptomi kultúra hanyatlani kezdett, a botanikus kertjeik továbbra is híresek maradtak és vonzották magukhoz az akkori világ vezető tudósait.

A kínai kultúrában a nagy mennyiségű illóolaj adagolásakor fellépő kábító hatást aknázták ki. Többféle aromás növényt használtak. Sheng Nun Gyógynövény Könyve, amely több mint 300 gyógynövényt ír le, i. e. 2700-ból származik, ez alapján tehát már az egyiptomiak előtt alkalmazták járványok ellen a fahéjat, a borsot és a gyömbért.

A Védák szerint i. e. 1600-ban Indiában is ismerték az illatos növényeket. A Rámájana eposz szerint négy különösen hasznos gyógyfű hozott hasznot a sebesülteknek. Az eposz kifejezetten arról beszél, hogy a betegek a „füvek illatától” gyógyultak meg. Az egyik legfontosabb gyógymódjuk, a masszázs elképzelhetetlen illóolajok nélkül.

A görög orvostudomány a keleti gyógymódokat ötvözte az egyiptomiakkal. Nagy mennyiségben használtak illóolajokat azért, hogy előidézzék a jövendőmondók transzállapotát. Nagy Sándor indiai hadjárata során sok egzotikus gyógynövényt és fűszernövényt vitt haza, amit Aszklépiosz gyógyító szentélyeinek személyzete alkalmazott. I. e. 146-ban Dioszkoridész mintegy 500 növényt ismertet De Materi Medica című művében.

A rómaiak szintén felhasználták az aromás növényeket és olajokat. Ők voltak az elsők, akik nem csupán a vadon élő gyógynövényeket alkalmazták, hanem termesztették is őket. Galénosz gyógyszerkönyve 473 növényi eredetű készítményről tesz említést. A Római Birodalomban legfőképpen mégis a testápolásban terjedt el az illóolajok használata. Szolón athéni rendelete azonban megtiltotta a férfiaknak az illatos kenőcsök használatát. Még közmondás is született erről: „Non bene olet, qui bene semper ole”, azaz „Nincs annak jó szaga, ki mindig illatos”. A rómaiak a parfümök és illatos kenőcsök készítőit és kereskedőit mégis nagy becsben tartották, Capuában külön utcájuk is volt.

A középkorban, a népvándorlások idején az illatszerek eltűntek Európából, csak Bizáncban éltek tovább. Az arab orvosok (főleg Avicenna) azonban tovább kutatták az illóolajokat, míg végül felfedezték, hogyan lehet lepárlással előállítani aromás kivonatokat. Főleg virágillatú olajokat nyertek így, a legismertebb a rózsaolaj volt. A keresztes háborúkból a lovagok illóolajokat és fűszereket is hoztak magukkal, a szerzetesek a kolostorokban szintén foglalkoztak gyógynövénytermesztéssel és illóolaj-készítéssel. A legerősebb illatú növényeket tekintették a leghatékonyabbaknak.

Amerikából is érkeztek új gyógynövények és illóolajok. Az aztékok híresek voltak gyógynövényeken alapuló orvoslásukról. Montezumának botanikus kertjei is voltak.

Bingeni Szent Hildegárd apátnő a középkor egyik leghíresebb orvosa volt. Könyveiben ír az édesköményről, a fahéjról, a fehérborsról, a szegfűborsról, a fodormentáról, a fokhagymáról, a kaporról, a levenduláról, a petrezselyemről, a szerecsendióról és a zsályáról.

A templomokban több okból is alkalmaztak füstölőket: emelték az ünnepélyességet, ugyanakkor fertőtlenítő hatásuk révén megóvták az összegyűlt embereket attól, hogy átadják egymásnak betegségeiket. A pestisjárványok idején a védekezés fontos részét képezte a füstölés, amit a boróka fájának égetésével hajtottak végre. Az 1630. évi toulouse-i pestisjárvány idején felfigyeltek négy tolvajra, akik bár sorra kirabolták a meghaltak házait, mégse kapták el a betegséget. Amikor elfogták és halálraítélték őket, a titokért cserébe meghagyták életüket. Elárulták, hogy olyan borecettel dörzsölték be a testüket, amiben zsályát, kakukkfüvet, majorannát, levendulát, rozmaringot és más aromás növényeket oldottak fel. Ezek a növények mind baktériumölő hatásúak, és a „négy tolvaj receptje” egészen a 19. század végéig hivatalos szerként szerepelt a francia gyógyszerkönyvben.

A középkor után, a felvilágosodás idején az illóolajok az orvosok és vándor gyógyszerészek eszköztárának fontos részei lettek. A 16. századtól a 18. század végéig csaknem egész Európát bejárták a felvidéki tótok (olejkárok), akik olajkészítményeiket, főleg fenyőalapúakat, valamint többféle gyógynövényt árultak. Huszáregyenruhába öltöztek, és „magyar doktornak” nevezték magukat. 1786-ban betiltották a tevékenységüket, részben azért, mert mérgező anyagokkal – például arzénnel vagy belladonnával – házaltak.

A polgárság előretörésével újra a testápolás részévé lettek az illatok, egyre többet alkalmaztak illóolajokat. A 16. században már hóborttá vált a francia udvarban az illatosítás, mondhatni ez volt az illatok reneszánsza. Nem csupán magukat, hanem szinte mindent illatosítottak a szökőkutak vizétől a borokon át a levélpapírig. A puritánok azonban eltiltották a nőket az illatszerektől, azok „csábításra és rontásra való tulajdonságai” miatt.

A gyógyításban is alkalmaztak illatokat. Ezek a régi, aromaalapú gyógyszerek egészen a 20. század kezdetéig a gyógyszerkönyvekben is megtalálhatók voltak.

A kis lepárlóüzemek helyét mára már átvette a nagyüzemi gyártás, ahol kozmetikai célokra mesterségesen is elő tudnak állítani illóolajokat. A mesterségesen előállított illóolajok azonban nem alkalmasak terápiás célra, az egészségi állapotra gyakorolt jótékony hatásokat csak a természetes illóolajok képesek kifejteni.

Az oregánó vagy szurokfű

Az oregánó vagy szurokfű (Origanum vulgare L.) az ajakosvirágúak nemzetségébe, a szurokfüvek családjába tartozó fűszer- és gyógynövény. Nevezik még közönséges szurokfűnek, vadmajoránnának is. Elnevezése a görög oros ganos (a hegyek öröme) kifejezésből ered.

A 30-80 cm-t is elérő, aromás illatú, évelő növény szára gazdagon elágazó, négyélű, keresztben átellenes állású levelei tojásdadok, szőrösek. Kétcimpájú, apró, bíborszínű, ajakos virágai hosszú kocsányon, a levél hónaljából kifejlődő álörvekből fejlődnek ki. Egész Európában ismerik és használják, de fűszerként főleg a mediterrán konyhára jellemző (gyakran bazsalikommal és rozmaringgal kombinálva a paradicsomos ételek ízesítője). A spanyolok elterjesztették Latin-Amerikában is. Leginkább a meszes talajokat kedveli.

Az oregánóval kapcsolatban sok félreértés van a köztudatban, mivel sok más növényt is oreganonak neveznek. Például a majoránna is gyakran oregánóként említődik, mivel közeli rokona a valódi oregánónak, és a faj elnevezése (Origanum majorana) is hasonló.

Alfajai:

    O. vulgare subsp. glandulosum,
    O. vulgare subsp. gracile,
    O. vulgare subsp. hirtum,
    O. vulgare subsp. virens,
    O. vulgare subsp. viridulum,
    O. vulgare subsp. vulgare.

íze a majoránna és a kakukkfű keverékére emlékeztet, kissé kesernyés. A növények között az ásványi anyagokban leggazdagabb növények egyike. Valamikor varázserőt tulajdonítottak az oregánónak. Tartalmaz éterolajat, timoltartalmú illóolajat, vaszöldítő csersavat, keserűanyagot és gyantát.

Az oregánó gazdag A-, C-vitaminban és niacinban, valamint ásványi anyagokban is (kalcium, magnézium, cink, vas, kálium, réz, bór és mangán). Emellett több, kémiailag aktív egyéb komponenst is tartalmaz (mint például a timol és karvakrol), melyek támogatják szervezetünk egészségét.

Gyógyászati felhasználása

Míg az ókori Görögországban az oregánót gyógyszerként elsősorban sérülések gyógyítására használták, az ókori Egyiptomban köhögéscsillapító szerként volt közismert. Később, a középkorban a szurokfűolajjal óvták meg az ételeket a mikrobás fertőzésektől (ezt a tulajdonságát az élelmiszeripar a mai napig használja).

Az oregánó legfontosabb hatóanyaga egy természetes fenol, amelyet karvakrol néven ismerünk. A szintetikus fenolokat – mint például a karbolsav – sebészeti eszközök sterilezésére használják a kórházakban, de az oregánóban található karvakrol még ennél is erősebb antiszeptikus szer! Ez az esszenciális olaj a legerősebb növényi eredetű antiszeptikus anyag, 26-szor aktívabb, mint a (szintetikus) fenol.

Idegerősítő, ezért sokszor olyan nyugtató teakeverékek alkotórészeként találkozhatunk vele, amelyek még nem erős idegnyugtatók, csak segítenek áthangolni a pozitív működésre. Köhögéscsillapító, valamint étvágyjavító hatású. Kiválóan alkalmazható erős, görcsös hasi fájdalmaknál, javítja az emésztést.

Az oregánó belsőleges alkalmazása

Az oregánó alkalmazása belsőleg kúraszerűen ajánlott. Mint minden belsőleges alkalmazású gyógynövény esetében, az oregánó esetében is figyelembe kell venni néhány dolgot. Tekintve, hogy a gyerekek még nem diagnosztizált egészségügyi problémákkal is rendelkezhetnek (például allergia), esetükben alkalmazása nem ajánlott orvosi véleményezés nélkül. Terhesség és szoptatás alatt az oregánó nem ajánlott olyan mennyiség felett, amely a normál táplálkozás során az ételekben megtalálható. Az oregánó alkalmazását kerülni kell azoknak, akik vele szemben ismert allergiában vagy túlérzékenységben szenvednek. Lehetséges keresztreakciók léphetnek fel más növényekkel, melyek például a Lamiaceae családba tartozók (például Hyssopus officinalis), a bazsalikom (Ocicum basilicum), a majoranna (Origanum majorana), a menta (Mentha piperita), a zsálya (Salvia officinalis) és a levendula (Lavendula officinalis).

Mire is lehet jó az oregánó belsőleg?

Laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy az oregánó és olaja többféle mikroorganizmus ellen hatékony. Aktív anyagai sokféle baktériumot képesek elpusztítani, így például megölik a legtöbb Staphylococcust és Streptococcust, amelyek elsősorban légúti megbetegedéseket okoznak, illetve a vírusos eredetű betegségeket súlyosbítják. Ausztráliában végzett in vitro tesztek eredményei szerint az oregánóolaj erős, antimikrobás hatással bír baktériumok széles körére, beleértve az Escherichia colit, a Klebsiella pneumoniae-t és a Salmonella entericát. Használják az oregánót a coccidiosis megelőzésére vagy gyógyítására, illetve gyógyításakor a terápia kiegészítésére. Gombás fertőzések esetén is jó szolgálatot tehet az oregánóolaj, mivel hatóanyagai gátolják sok gombafaj szaporodását, így a Candida, az Aspergillus és más kórokozó fajok túlzott terjeszkedését a szervezeten belül. érdemes megjegyezni, hogy az élesztőgombákra is gátló hatással van.

Az oregánónak parazitaellenes hatást is tulajdonítanak. A mexikói (Lippia) oregánó fajjal végzett in vitro tanulmányok azt mutatták, hogy jóval erősebben gátolta a giardia (Giardia duodenalis) nevű parazitát, mint a vényköteles tinidazol.

A fentiekből kiindulva az oregánó jól alkalmazható meghűléses betegségek esetén, illetve ezek tünetei ellen is:

-        megfázások,

-        influenza,

-        orrmelléküreg megbetegedések,

-        torokfájás,

-        légcsőhurut,

-        tüdőgyulladás,

-        immunrendszer serkentése.

A meghűléses betegségek elsősorban a légutakat érintik. A nyálkahártyán mindig megtalálható kórokozók elszaporodnak és gyulladást okozhatnak. A szervezet védekező erejének támogatásával ez a legtöbb esetben megelőzhető lehet. E célra vitamintartalmú drogok alkalmasak, illetve izzasztó hatású drogok is felhasználhatók, melyek egyben a szervezet káros anyagcseretermékeit is eltávolítják, ezáltal növelve a szervezet védekezőképességét.

A légúti gyulladások elsősorban az orr nyálkahártyáját érintik, ahol a kialakult gyulladás a garat és a gége irányában terjedhet tovább. A torokban kaparó érzés jelentkezik, és a mandulák is begyulladhatnak. Ha a gyulladás a gégére is ráhúzódott, akkor rekedtség, illetve köhögés jelentkezik. Ebben az esetben nagyon jól használható az adsztringens, gyulladáscsökkentő hatású cseranyagot tartalmazó oregánóolaj, amelynek baktericid hatású illóolaja is segít a gyors gyógyulásban.

A szurokfű forrázata jó stressz, idegesség okozta fejfájásra, és nyugtató hatású is egyben. Sok esetben a napi stressz és az izgatószerek (kávé, tea) túlzott adagolása miatt ajánlható a nyugtató hatású gyógynövények alkalmazására. Az idegrendszerre ható gyógynövényeket hatásuktól függően három nagy csoportra oszthatjuk:

    Depresszió elleni gyógynövények (ide sorolható az orbáncfű és a Rhodiola rosea).
    Altató hatású gyógynövények (például a komló és a levendula illóolaja).
    Nappali nyugtató hatású gyógynövények (legjelentősebb képviselője a macskagyökér és a citromfű, melyeknek az a tulajdonságuk, hogy élénkítve nyugtatnak, ezért altató teába nem célszerű őket belekeverni. Ebbe a csoportba tartozik az oregánó vagy szurokfű is).

Az oregánó jól alkalmazható emésztési problémák esetén is. Ebben az esetben az oregánó alkalmazását mindig az étkezés előtt legalább fél órával kell megejteni, édesítés nélkül.

Gyakori gyomor-bélrendszeri probléma a hasmenés is, amelynek alapvető szabálya az, hogy ha fertőzött étel okozta a hasmenést, akkor annak eltávozásáig nem szabad beavatkozni. Egyéb okok miatt bekövetkező hasmenés esetén az adsztringens (összehúzó) hatású, cseranyag tartalmú gyógynövény segíthet:

-        gyomorrontás esetén,

-        emésztési zavarok esetén,

-        puffadás esetén,

-        hasmenés esetén,

-        székrekedés esetén,

-        emésztőrendszeri paraziták ellen,

-        rossz lehelet megszüntetésében,

-        az LDL (azaz a „rossz koleszterin”) szintjének csökkentésében.

Szív és érrendszeri betegségek, reuma és ízületi bántalmak: A reuma immunológiai alapon létrejövő gyulladásos folyamat, amely mozgásszervrendszeri szervekben is fellépő megbetegedésekhez vezet. Európában szinte mindenhol népbetegség. Kezelése elsősorban vérbőséget okozó, tüneti külsődleges, továbbá gyulladáscsökkentő és anyagcsere-fokozó, immunrendszert erősítő belső szerekkel oldható meg.

A Bonni Egyetem és a zürichi Szövetségi Műszaki Főiskola kutatói nemrég felfedezték, hogy az oregánó nemcsak fűszerként hasznos, hanem egy olyan anyagot is tartalmaz, ami többek között gyulladáscsökkentő hatású. Ennek alapján elképzelhető, hogy az oregánóból kivont anyagból különféle, a csontritkulás vagy az érelmeszesedés elleni gyógyszereket készítenek majd a jövőben.

Az oregánó aktív hatóanyaga, a béta-kariofillén (E-BCP) sok fűszer- és élelmiszernövényben előfordul, így például a bazsalikomban, a rozmaringban, a fahéjban és a feketeborsban. A gyűrűs szerkezetű molekulából naponta átlagosan körülbelül 200 milligrammot fogyasztunk. Az új, egerekkel végzett kutatás során az egyetem és a főiskola munkatársai azt találták, hogy a hatóanyaggal tíz esetből hétben valódi javulás idézhető elő gyulladt mancsú egerekben – olvasható a Proceedings of the National Academy of Sciences című szakfolyóiratban megjelent új tanulmány kivonatában.

A béta-kariofillén a sejthártya cannabionid-CB2 receptoraihoz kapcsolódik, és megváltoztatja a sejtek működését, például csökkenti a gyulladást okozó anyagok kibocsátását. „Olyan egereket kezeltünk, amelyeknek be volt gyulladva a mancsuk. Az oregánó hatóanyagával történő kezelést követően az esetek 70 százalékában csillapodtak a tünetek” – állítja dr. Jürg Gertsch, a zürichi főiskola munkatársa. A béta-kariofillén ezek alapján kiindulópontja lehetne olyan új gyógyszerek kifejlesztésének, amelyek hatékonyan mérséklik a szervezet gyulladásos folyamatait. A hatóanyag egyik előnye, hogy a természetben igen gyakran előfordul, a másik pedig, hogy nincs tudatmódosító hatása. Ellentétben a többi CB2 receptorhoz kapcsolódó anyaggal, ez nem kötődik azokhoz az agyi CB1 receptorokhoz, amiken keresztül például a marihuána aktív hatóanyaga, a tetrahidrokannabinol (THC) fejti ki hatását (a CB2 és CB1 receptorok felépítése egymáshoz igen hasonló, ezért a CB2 receptorokhoz kötődő anyagok gyakran szintén bódító hatással rendelkeznek). A béta-karofillén az első olyan természetes anyag, ami specifikusan csak a CB2 receptorokhoz kapcsolódik – ez magyarázza, hogy miért nem „szállunk el” egy pizzától.

Mindkét receptor ahhoz az úgynevezett endokannabinoid rendszerhez tartozik, aminek egyre több betegség kialakulásában ismerték fel szerepét. Ha a rendszer rosszul működik, az szívproblémákhoz, allergiához, krónikus fájdalomhoz vagy akár memóriazavarokhoz is vezethet. Dr. Andreas Zimmer, a bonni Life and Brain-Zentrum professzora szerint a bennünk termelődő endokannabinoidok segítik szervezetünk egyensúlyának fenntartását. Gyulladás esetén ezek a vegyületek egyfajta fékként működnek, megakadályozva ezzel az immunrendszer önkárosító túlműködését.

A béta-kariofillén olyan krónikus betegségek esetén is segíthetne, mint például a bélfal gyulladásával járó Crohn-betegség. Ez a vegyület fontos étrendi tényezővé válhat a jövőben, mivel jó eséllyel meggátolhatná a civilizációs betegségek egy részének kialakulását. Nem lesz azonban feltétlenül egészségesebb az, aki mostantól oregánóval fűszerezi az összes ételét. Az endokannabinoid rendszer csak akkor fejti ki hatását, ha az anyagcsere-folyamatok egyensúlya megbillent. Mindez hasonlít az antidepresszánsok idegrendszerre gyakorolt hatásaira: a különféle gyógyszerek depresszió esetén sokszor valóban segíthetnek, az egészséges embernek azonban nem lesz tőlük jobb kedve.

A máj- és epeműködés befolyásolása: A máj a közti anyagcsere legfontosabb szerve, és így nagy szerepe van a méregtelenítésben is. Amennyiben a máj megbetegedése bekövetkezik, úgy májvédő gyógynövénnyel kell a májon segíteni. Az epe a májban keletkezik, és a kis epekapillárisokon keresztül jut az epehólyagba, amelynek fő feladata a híg, folyékony, sárgás, frissen termelt epe tárolása és sűrítése. étkezés során, amikor zsiradék kerül a gyomorba, zöldes színű, sűrűbb epét lövell a patkóbélbe. Az epe a zsírokat kisebb részecskékre oldja, illetve a zsírbontó enzimet aktiválja. Epeváladék nélkül a zsírok emésztése elképzelhetetlen lenne. Ha a máj nem termel elegendő epét, komoly emésztési panaszok jelentkezhetnek: felhasi fájdalom, teltségérzet, puffadás, hányinger, hányás.

Az oregánóolaj epehólyag-gyulladás és epeköves gyulladás esetén is használható. Kiegészítőként alkalmazható a cukorszintet és a vizelettermelést csökkentő kúrákban, cukorbetegségnél, magas koleszterinszintnél. Nagyon jó hatása lehet a máj és az epe vírusos megbetegedéseit követő időszakban, főként a bacilusok és a gombák által termelt kémiai mérgező anyagok eltávolításában. Nyiroktisztító hatása kihasználható különféle betegségeknél, például a reumánál vagy a köszvénynél.

Az oregánó alkalmazása külsőleg

Az oregánó közvetlenül a problémás területen alkalmazható naponta egy-két alkalommal bedörzsöléssel, illetve ecsetelve. Fontos szabály itt is, hogy amennyiben rendellenes reakciók (viszketés, bőr kipirosodása stb.) lépnek fel, alkalmazását meg kell szakítani. Szembe, illetve a genitáliákra nem kerülhet!

Használata során a belőle készült főzetet, illetve olaját alkalmazzák leggyakrabban. Utóbbi hatóanyag-tartalma jóval magasabb a hagyományos formákhoz képest.

Megfelelő módon alkalmazva az alábbi betegségekesetén lehet hatásos külsőleg:

-        láb és körömgombásodás,

-        lábujjak közötti kipállás,

-        rovarcsípés,

-        horzsolások, apróbb sebek,

-        nyáktömlőgyulladás,

-        fülfertőzések (csak a fülkagylón, nem a fülcsatornában),

-        ínyfertőzések,

-        fogfájás,

-        bőrfertőzések,

-        a nyálkahártyák fertőzései,

-        zsíros és pattanásos bőr,

-        fekélyek,

-        övsömör,

-        ekcéma, bőrviszketés,

-        fejkorpásodás.

Nem fertőző kiütésekre, sebkezelésekre és ekcémás területekre is alkalmazható elsősorban külsőleg!

FIGYELEM! Tilos a bőr kezelése bőrrák, anyajegy, májfolt és nagyobb szemölcsök esetében.

Az oreganóolaj alkalmazása:

Külsőleg 10-20 csepp naponta, ecsetelésre, bedörzsölésre;

Belsőleg naponta 3-5 alkalommal, alkalmanként 4-5 csepp folyadékba (vízbe, gyümölcslébe) keverve.

FIGYELEM! A fenti megállapítások összessége nem hivatalos szerv által kiadott szakvélemény. A termék alkalmazása nem helyettesíti a szakorvos véleményét és az orvos által előírt kezelést.

Irodalom:

Magyar

1.      Szabó László Gy., Fitoterápiai útmutató. Melius Alapítvány 1991, Pécs

2.      Szabó László Gy.: Teadrogok a fitoterápiában. Pécs Baksa 2000. BORNUS Nyomda

3.      Bernáth Jenő: Gyógy- és aromanövények. MEZOGAZDA Könyvkiadó, Budapest, 2000.

4.      Pécs Héthelyi B. éva, Szabó L. Gy., Domokos J., Rapavi E., Blázovics A.:  Evidence Based Medicine a fitoterápiában. Magyar Szabad gyök Kutató Társaság I. Kongresszusa, Pécs, 2001. április 5-7.

5.      Héthelyi B. éva, Szabó L. Gy., Domokos J.: Illóolajos gyógynövények összetevőinek meghatározása kapillár-gázkromatográfiás (CGC) módszerrel és értékelésük antioxidáns jellegük szempontjából. A Magyar Szabad gyök Kutató Társaság és az MSD Centrum rendezvénye. Szentkirályi u. 46. 2001. október, 24.

Külföldi

6.      Akgul A, Kivanc M. Inhibitory effects of selected Turkish spices and oregano components on some foodborne fungi. Int J Food Microbiol. 1988;6:263-268.

7.      Ponce MM, Navarro AI, Martinez GMN, et al. In vitro effect against Giardia of 14 plant extracts. Rev Invest Clin 1994;46:343-7.

8.      Stiles JC, Sparks W, Ronzio RA. The inhibition of Candida albicans by oregano. J Applied Nutr 1995;47:96-102.

9.      Force M, Sparks WS, Ronzio RA. Inhibition of enteric parasites by emulsified oil of oregano in vivo. Phytother Res. 2000;14:213-214.

10.  Lambert RJ, Skandamis PN, Coote PJ, Nychas GJ. A study of the minimum inhibitory concentration and mode of action of oregano essential oil, thymol and carvacrol. J Appl Microbiol . 2001;91:453-462.

11.  Ragland D, Schneider J, Stevenson D, Hill MA. Oregano oil as an alternative to antimicrobials in nursery diets. J Swine Health Prod. 2007;15:346–351.

12.  Gertsch Jürg; Leonti Marco; Raduner Stefan; Rácz Ildikó; Chen Jian-Zhong; Xie Xiang-Qun; Altmann Karl-Heinz; Karsak Meliha; Zimmer Andreas: Beta-caryophyllene is a dietary cannabinoid. Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America 2008;105(26):9099-104.

13.  Steffens S, Veillard NR, Arnaud C, Pelli G, Burger F, Staub C, Karsak M, Zimmer A, Frossard JL, and Mach F. Low dose oral cannabinoid therapy reduces progression of atherosclerosis in mice. Nature 2005, 434: 708-9.

14.   Ellen J. Kamhi Ph. D., Oil of Oregano

Internet

15.  http://hu.wikipedia.org/wiki/Szurokf%C5%B1

16.  http://egeszseg.origo.hu 2008. szeptember 02.

17.  http://www.sciencedaily.com/releases/2001/10/011011065609.htm

18.  http://www.diagnose-me.com/treat/T223028.html

19.  http://www.thepowermall.com/oreganoproducts/faq.htm#1

20.  http://www.uncleharrys.com/infobase/product/oregano.php