|
Ki ne járt volna úgy egy-egy nyáron, hogy szinte pihenése első napján leégett a napon megkeserítve ezzel az egész nyaralást?
Amit leghamarabb tennünk, kell: a szöveteket hűteni borogatással, hűtőkrémekkel, habokkal, melyek bőrtápláló vitaminokat (pantoténsav, A- és C-vitamin) is tartalmaznak. Soha ne tegyünk égett bőrünkre rákötő, ráragadó anyagokat (tejföl, tojás), mert a hő fixálásával mélyíthetik az égési sérülést. Az egész probléma elkerülhető persze, ha nem megyünk tűző napra 11 és 15 óra között, vagy inkább árnyékba menekülünk a rövid napozások után. A legfontosabb bőrvédelem emellett a napozó szerek használata. Segítségükkel anélkül élvezhetjük a nap áldásos sugarait, hogy a károsodás kockázatát vállalnánk. Minél nagyobb szám (faktor szám = SPF) van a naptejünk flakonján, annál biztosabb a védelmünk. Ma már minimum 30 faktoros készítményeket javaslunk az első napozáshoz, az érzékenyeknek pedig 60 sőt 100 faktoros napozó krémeket ajánlunk. Fontos tudni, hogy a faktorszám egy szorzószám. Ha valaki például egyébként 5 perc alatt bepirosodik, s másnap hámlik, egy 20 SPF-es napolajjal 5x20=100 perc múlva fog csak leégni. Tudnunk kell azt is, ahhoz, hogy a napozó készítmény hatását kifejthesse, idő kell - azaz a napozás megkezdése előtt minimum fél órával be kell kenekednünk! Bizonyos napozó szerek e kémiai (időt igénylő) védőhatás mellett tartalmaznak fizikai fényvédő anyagokat is (titánium-dioxid), melyek a napsugarak visszaverésével is csökkentik a napégés kockázatát. (Sajnos, utóbbiról kiderült, nanoszomizált formájában, ahogy a napozószerek, baba és egyéb kozmetikumok, fogkrémek, gyógyszerek, olcsóbb vitaminok is tartalmazzák, fotokatalítikus hatása van, így nagy valószínűséggel rákkeltő. Nem biztos, hogy be kell jutnia a sejtbe ahhoz, hogy károsodást okozzon a membránokon a titán-dioxid. Ha csak beszabadul a nyirokrésekbe, akkor is eltömődéseket válthat ki, ami nyirokpangást, toxinok elvezetési zavarát, koncentrálódását hozza létre. Ennél valószínűbb, hogy mégis kilyukasztja a foszfolipid-membránt, és a sejtpotenciált megváltoztatja.) Ha már néhány nap után kezd megjönni a színünk, csökkenthetjük a napvédők faktorszámát. Ne feledkezzünk meg szemünk védelméről sem, melyre legalkalmasabbak az UV-filteres napszemüvegek. Nemcsak a szemben is kialakuló melanóma rizikóját csökkentjük ezáltal, hanem az egyre fiatalabbakon jelentkező szürkehályog kialakulását is. Gyermekeink szemének védelme különösen fontos e tekintetben. http://webcast.tv2.hu/joshi/index.php?m=video&video_id=35261 |


