Kezdőoldal |
Lexikon | SPA zuhanyok

 

SPA MULTIFUNKCIÓS ZUHANY és CSAPTELEP

Ma már szinte természetes, hogy ivóvizünket tisztítjuk a baktréiumoktól, sőt az ellenük használt klórtól is. De mi van a fürdővizünkkel?

A klór nemcsak a víz ivásakor jelent veszélyt. Az igazán veszélyes hatást fürdéskor és főképp a tusoláskor (mivel ilyenkor sokkal nagyobb felületen tud a légtérbe kerülni), a bőrön keresztül felszívódó, illetve belélegzett klór és közvetlen származékai okozzák. A Pittsburgh-i Egyetem kutatói szerint zuhanyozás közben százszor inkább mérgeződünk, mint a klórozott víz ivása után.

A  klór bőrre gyakorolt hatása:

  • kiszárítja, irritálja a bőrt,
  • bőrhámlást, viszketést, allergiát okoz,
  • súlyosan károsítja a hajat, hajhagymát.


A zuhanyszűrő eltávolítja a vízből:

  • a klórt és klórszármazékokat (THM-vegyületek),
  • a szerves anyagokat (peszticidek, herbicidek),
  • a fémeket (nehézfémek, vas, arzén),
  • a mikroszervezeteket (baktériumok, gombák, algák),
  • és részben a keménységet okozó kalcium és magnézium vegyületeket.

A zuhanyszűrő készülék használatának előnyei:

  • Eltünteti a klórt és annak szagát
  • Megakadályozza a bőr kiszáradását, öregedését, hámlását, viszketését
  • Csökkenti az allergia veszélyt
  • Egészséges, rugalmas bőr
  • Selymes, csillogó haj
  • Negatív ionokat ad le, élénkítő, frissítő

spa_zuhanyfejek\'.jpg

SPA zuhanyfejek


Önmagában egy elegáns fürdőszobai vagy konyhai kézi zuhany,
- Filter szűrő kapszulával  egy  mini  víztisztító   berendezés,
- Különböző  bőrápoló  kapszulákkal  az igényes kozmetika és testápolás elengedhetetlen része
- Adapterrel és kapszuláival intim higiéniás kezelésekre alkalmas

FELHASZNÁLÁSI TERÜLETE:

A SPA Multifunkciós zuhany már a nevében is hordozza a több helyen és módon való alkalmazás lehetőségét.
A zuhanyfej a vezetékes ívóvíz hálózatra egy gégecsőre csatlakoztatható:
- otthon a konyhai mosogatóra,
- irodák, éttermek, üzemek konyháiban,   
- fürdőkádra, mosdóra, bidére csatlakoztatva otthon
- kórházakban, idős otthonokban,fodrászatokban
- Konyhai alkalmazása lehetővé teszi, hogy megspóroljuk az ásványvíz költségét, mivel használata során  klórtól, baktériumoktól, nehézfémektől megtisztított vizet kapunk.
- Fürdőszobai felhasználása segítséget nyújt a bőrbetegségek megelőzésében.
- Illeszkedő adaptereivel intim körülmények között végezhetünk professzionális  színvonalú  higiéniás kezeléseket.


TISZTÍTÓ HATÁSÁT A VÍZVÉTEL VÉGPONTJÁN VÉGZI, ÍGY KISZŰRI A CSŐHÁLÓZATBAN KÉPZŐDÖTT VAGY LERAKÓDOTT  SZENNYYEZŐDÉSEKET IS.

FILTER kapszula(vízszűrő patron)

spa_zuhany.jpg

Összetétele: KDF
1 db Filter capsula egy 4 tagú család esetében 5-6 hónapig vagy tovább is használható!

A KDF töltet egy nagytisztaságú vörösréz-cink formula, amely az oxidáció / redukció használatával oldja meg a szennyeződések (klór, vas és nehézfémek) eltávolítását. A  redukcióban  a  KDF  töltet  egyszerűen  elektronokat  cserél  a  szennyező anyagokkal. Az elektronok elvétele és hozzáadása  a legtöbb szennyező anyagot ártalmatlan összetevőkké alakítja, úgy,  mint klórt   kloriddá.  Más szennyező anyagot, úgymint az ólmot, kadmiumot, vagy  egyéb nehézfémeket megköti a töltet.  Az  elektrolízis  során  az ólom  a  rézben,  a kadmium pedig a cinkben kötődik. Végeredményben a klórt 99%-ban, a vas és nehézfémeket 90%-ban teljesen felszámolja.

Amikor az oldott oxigént, ásványi és szerves anyagokat tartalmazó víz átáramlik  a tölteten, a réz katóddá, a cink pedig anóddá válik,így galvánelemek alakulnak ki.. Ez az elektromos mező a legtöbb mikroorganizmus számára végzetes.   Másodsorban a szűrt víz rézoxid és cinkoxid tartalmának következtében abban baktériumok, gombák és algák szaporodása nem következhet be.

A kapszula cseréje
Amikor a kapszulában lévő fémtöltet teljesen elfeketedik, a kapszulát ajánlatos kicserélni.

SPA   SKINCARE SHOWER

A fürdővizünkhöz azonnal keverhetünk speciális testápoló készítményeket vagy akár az orvos által felírt krémeket, melyek már a vízzel együtt bőrünkbe szívódhat.

Hidratáló kapszula
Összetétel/Ingredients(INCI):
Hétköznapi elnevezések:Aloe, Pantenol, Jojoba olaj, Olea Europaea Oil:- Oliva olaj Cananga Odorata Oil:- Ilang-ilang olaj
A mindennapi tisztálkodó zuhanyozás után a SPA Multifunkciós zuhany a hozzá kifejlesztet gél kapszulájával történő rövid öblítő zuhanyozás a test teljes felületét ápolja, és csak annyi hatóanyagot vesz fel a bőr, amennyit a kezelt bőr igényel. A gyógynövényyek vizes emulziója elősegíti a bőr vízellátását, és természetes nedvességgel látja el a száraz bőrt A gél vizes oldata gyorsan felszívódik, melynek következtében bőr megőrzi rugalmasságát és bársonyosságát. A vizes oldat a bőr, lélegző pólusait nem fedi le, ennek következményeként, használata kellemes közérzetet biztosít.

hidratalo.jpg

Érzékeny bőr ápolására gél kapszula
Összetétel/Ingredients(INCI):
Hétköznapi elnevezések: Calendula Off. – Körömvirág, Camelia Sin. - Zöld tea, Aloe, Pantenol Jojoba- és avokádó olajok,  Citrus Med.Lim. - Citromolaj  
A gondosan kiválasztott összetevők a napozás és a  szolárium  által okozott
bőrirritációkat csökkenthetik hatékonyan.
A Körömvirág hámregeneráló és a Pantenol égés okozta bőrsérülések javító, bőrmegújító  együttes hatása , az Avocado, a Jojoba és a Citromolajok finom összetevői mind –mind az érzékeny bőr kényeztetését és szépségét szolgálják. Nyugtatják a bőrt és védik a külső környezeti negatív hatásoktól.  Az így kezelt bőr megtartja rugalmasságát és bársonyosságát.

erzekeny.jpg

Frissítő gél kapszula
Összetétel/Ingredients(INCI):
Hétköznapi elnevezések: Arnica Montana:- Árnika kivonat, Hamamelis Virg. : Hamamelisz vagy Varázsmogyoró illetve Varázsdió, Melaleuca Alternifolia: Teafa olaj
Fáradt, sminktől, időjárástól igénybevett bőr ápolásához. Gyógynövény kivonatokat tartalmazó gél a mindennapos testápoláshoz. A mindennapos használata élénkíti a bőrt selymessé, bársonyossá varázsolja. Az értékes hatóanyagok folyamatosan látják el a bőrt és aktiválják a bőrmegújulási folyamatot. A bőr láthatóan simábbá és rugalmasabbá válik. Kellemes bőrérzetet ad egész napra. A frissítő gél gyengéden kényeztetii bőrét.

frissito.jpg

SPA Derma kezelő kapszula
A kapszula konkrét gyógyszeres kezelést tesz lehetővé. A kapszula üres állapotban kerül forgalomba, az orvos által felírt, javasolt gyógyszert vagy magisztrális készítményt lehet beletölteni, és azzal végezni a bőrkezelést. A kapszula használata során a gyógyszeres töltet cseppenként adagolódik a zuhanyvízhez, és azzal egy vizes emulziót képez és bevonja a teljes test felületét. Így pár másodperces zuhanyöblítéssel a teljes test felületén tudunk kezelést végezni. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy a kezeléshez használt hatóanyag tartalom domináljon a töltetben és csak csekély mértékben vigyünk fel a bőrre vivőanyagot, amely azon túl, hogy szükségtelen, állandó használata káros is lehet.

kezelo.jpg

SPA INTIM  APPLICATOR

 

intim\'.jpg

Alkalmas hüvelyöblítésre és végbélbeöntésre egyaránt.

Nem kell többet fizetnie a kolonhidroterápiáért.

Az applikátor  kizárólag  a SPA multifunkciós  zuhannyal és az  alábbi kapszulákkal működik:

Kapható kapszulák
- Holt-tengeri só  kapszula                - végbél öblítéshez
- Körömvirág/Zsálya gél kapszula       - hüvely öblítéshez
- Tejsavas kapszula                          - hüvely öblítéshez
- Magisztrális kapszula                      - Orvos által felír gyógyszeres kezeléshez (rendelhető)

kapszula.jpg

TISZTA IVÓVÍZ VÍZ A CSAPBÓL!

spa_csap_belso.png

A SPA víztisztító csaptelepek kifolyócsövébe elhelyezett filter semlegesíti az egészségre ártalmas klórt, megszűri a nehézfémeket és más szennyeződéseket (mint pl. arzén, ólom, higany) és elpusztítja a baktériumokat, gombákat. A SPA filter kapszulát a zuhanyfejben és a csaptelepben egyaránt lehet használni.

A SPA víztisztító különlegessége az, hogy a filter töltete 50% KDF (nagytisztaságú vörösréz-cink formula) és 50% szilikagél antibakteriális fémezüst bevonattal. Nem tartalmaz aktív szenet! Az aktív szenes szűrők hátránya, hogy telítődésük után baktériumtenyészetek alakulhatnak ki bennük, ezzel komoly egészségügyi problémákat okozva használójának. A SPA filter használata tisztább és egészségesebb vizet biztosít családja minden tagjának, konyhában és fürdőben egyaránt.

A SPA víztisztító termékek használatának fontosságát igazolja, hogy Magyarországon 25 kórház szülészeti osztályán fürdetik SPA víztisztítóval az újszülötteket. Az Amerikai Környezetvédő Hivatal / EPA / „baktériumirtó készüléknek” nevezte el a KDF formulát.

A SPA filter kapszulával kezelhetőek a csapvíz klórozásából eredő problémák, betegségek, mint pl. candida fertőzés és bőrbetegségek: pl. korpa, ekcéma, száraz viszkető bőr. Számtalan vegyszer, gyógyszer és műtrágya kerülhet csapvizünkbe. A fertőtlenítő klórozás következtében közel 60 féle daganatkeltő anyag kerülhet a vízbe és vízpárába. A vízpárával is belélegezhető kloroform és radon, melyek vese- és májbetegségeket, tüdőrákot okozhatnak és a köz-ponti idegrendszer károsodását is eredményezhetik.

A SPA csaptelepben lévő filter kapszula kiszűri a főbb rákkeltő anyagokat, mint pl. arzént, higanyt és egyéb szervetlen szennyeződést és a csapvízben található legveszélyesebb halogénezett metánszármazékokat is! Ezek kiszűrése nélkül kialakulhat szív- és érrendszeri betegség, felléphet szenilitás és további betegségek, mint hólyagrák és emésztőrendszeri daganatok.

A FILTER TÖLTETÉNEK TULAJDONSÁGAI:

Klór, vas és nehézfémek

A redukcióban a KDF töltet (nagytisztaságú vörösréz-cink formula) elektronokat cserél a szennyező anyagokkal. Az elektronok elvétele és hozzáadása a legtöbb szennyező anyagot ártalmatlan összetevőkké alakítja, például a klórt kloriddá. A töltet a más szennyező anyagokat (úgy, mint ólom, kadmium vagy egyéb nehézfémek) megköti. Az elektrolízis során az ólom a rézben, a kadmium pedig a cinkben kötődik. Végeredményben a filter kapszula a klórt 99%-ban, a vas és nehézfémeket 90%-ban számolja fel.

Baktérium, alga, gomba

Amikor az oldott oxigént, ásványi és szerves anyagokat tartalmazó víz átáramlik a tölteten, a réz katódként, a cink pedig anódként viselkedik, így galvánelemek alakulnak ki. Ez az elektromos mező a legtöbb mikroorganizmus számára végzetes. A szűrt vízben - rézoxid és cinkoxid tartalmának köszönhetően - a baktériumok, gombák teljesen elpusztulnak, az algák szaporodása nem következhet be.

A filter másik alkotóeleme a Silver-Silicagel. A silicagel óriási felülettel rendelkezik (800 m2 / gr). Ezt a felületet egy speciális eljárással nanoméretű vastagságban fémezüsttel vonják be. Az ezüst rendkívüli antibakteriális hatása közismert, de ezen túlmenően a KDF kiváló tulajdonságait is erősíti. A filter kapszula kizárólag vezetékes ivóvíz tisztítására alkalmas!

A SPA víztisztító csaptelepek előnyei:
Ellenőrzött minőség!
Víztakarékos használat jellemzi.
A kifolyócső feje 360 fokban forgatható, ezzel könnyebbé téve a mindennapi használatot.

Nem szükséges palackozott vizet vásárolnia, Ön a SPA csapteleppel spórol a vízzel és védi a környezetet.
Tiszta, egészséges ivó- és főzővíz AZONNAL!
A SPA vízszűrő filter forró vizet is tisztít!
A SPA víztisztító csaptelepek konyhában és fürdőben egyaránt felszerelhetőek.

spa_csapok.jpg

Ha ettől is tisztább, ionizált vízzel szeretné megőrizni egészségét, Önnek az Aquarionra van szüksége.

aq.jpg