Kezdőoldal |
Mi a csudát tudunk a rákról?

"Minél jobban megismerjük a világot, annál inkább értelem nélkülinek mutatkozik." (Stephen Weinberg Nobel-díjas)

 

"Mivel nem létezik rákos sejt, amelynek ép a légzése, nem lehet vitás, hogy a rák megelőzhető lenne, ha a test sejtjeinek légzését épen tartanánk. Sok másodlagos oka van a ráknak, mint a mérgek, a mikrobák, a sugárzás, idegen tárgy a szervezetben, a vírusok és a retrovírusok, vagy más sérülések, de csak egy elsődleges oka van. Az egyetlen dolog, ami az összes rákban közös, hogy valami elvette a sejt normális lélegző (oxidációs) képességét mechanikusan, kémiailag vagy energetikailag. A rákok legfőbb oka, hogy károsodott a sejtlégzés.„

(Otto H. Warburg Nobel-díjas, 1924)

 

2005-ben elolvastam egy könyvet, amit egy feltehetően lengyel származású, kanadai üzletember, Ron Gdanski írt Cancer címmel. Annyira meglepett részletes tudományos fejtegetése, hogy elhatároztam, az általa összegyűjtött ismeretekből előadást készítek.

cancer_konyv.jpg

Egy évembe került, míg átrágtam magam a sorokon, melyek fiatalkori tanulmányaim elhalványulásával, öreg fejjel nehezbben voltak érthetők. Miután felfrissítettem tudásom, megdöbbentem, mennyire más tények szerepelnek a könyvben, mint a ma olvasható orvosi publikációkban. Azt tudtam, hogy az ún. akadémiai orvoslás érvei régóta foszladoznak, egyre csüggedtebben keressük a mindent gyógyító "pánáceát", s közben számtalan kudarc ér minket, orvosokat és a betegeket egyaránt.

Kételkedő ember révén csak azt tudom elfogadni bármely állításból, aminek igazsága több pontból vizsgálva is bizonyítható. A könyvben igazán nagy bakit, durva hibát vagy ferdítést nem fedeztem fel, ám annál több utalást azokra a tudományos eredményekre, melyekről máshonnan is olvastam már. Így került elő a könyv lapjairól a mindent átható mágnesesség, a mikrobák károsító hatása, az oxigén életfontos szerepe, vagy éppen számtalan fejezetből lépett ki a lapokból zsenink, Szent-Györgyi Albert az ő kvantumbiológiájával.

Az említett több órás előadás képeit osztom most meg honlapom kedves olvasójával.

Szent-Györgyi Albert szerint a legtöbb betegség kialakulásának oka a vitaminok hiánya.


Rákstatisztika

•    Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a világon Magyarországon növekedett a legnagyobb mértékben a daganatos megbetegedések miatti halálozás aránya a XX. század második felében.
•    Magyarországon a rosszindulatú daganatos megbetegedések átlagban naponta 92 ember haláláért felelősek. [forrás: Nemzeti Rákregiszter]
•   Hazánkban a rák így a második leggyakoribb halálozási ok, amelyet csak a szív és érrendszeri megbetegedések előzik meg.
•    A férfiaknál a leggyakrabban a tüdőt és a vastagbelet támadja, nőknél többségében a mell- és a méhnyakrák a jellemző.
•    Az egészséges immunrendszer naponta 20.000 malignus (rosszindulatú) rákos sejtet pusztít el.
•    A rákregiszter adatai szerint 33.500 rákhalál következik be évente Magyarországon.
•    Évente 66.000 új daganatos beteget regisztrálnak. (Ez napi kb. 180 új beteget jelent!!!)
•   A női rákhalálozást 2002-től már nem az emlőrák, hanem a tüdő – és a vastagbél tumoros megbetegedése vezeti felváltva, a férfiak pedig 8 daganatfajtában is listavezető helyen állnak az európai összevetésben.


Ezek az adatok két dolgot jelenthetnek.
1.  Testünkben állandóan keletkeznek a bennünk élősködő mikroorganizmusok ellen termelt illetve a környezetszennyezés miatti kívülről a szerveztünkbe jutó szabadgyökök miatt ráksejtek.
2.  E szabadgyököket semlegesítő antioxidánsokat nem juttatjuk kellő mennyiségben silány minőségű, agyonkezelt, előkészített, sült-főtt ételeinkből testünkbe.
 

Az előadás megnyitásához klikkeljen a képen lévő nyílra!

 

Az, hogy az oxigénhiány a rák közvetlen oka, 1924-től ismert, de eltitkolt tény. Nobel-díját 1931-ben nem is ezért kapta Otto Heinrich Warburg, hanem a sejtlégzés felfedezéséért. A levegőben egyre inkább csökkenő mennyiségben  lévő oxigén túlnyomásos adagolásán kívül sokkal járhatóbb a folyékony stabilizált oxigén  oldatok alkalmazása, melyeket inni kell. A májon keresztül hasznosuló plusz (bár relatíve iszonyúan kevés, de negatív töltéssel jócskán rendelkező) oxigén még fel sem fogható módon, s gyorsasággal képes bármiféle rák esetén segítség lenni a kezelésekben.

Érdekes, hogy míg az oxigén önmaga is segít újabb szabadgyököket is generálni a citosztatikumok révén (azok is így működnek Warburg ötletén kifejlesztve), s a szintén ilyen módon roncsoló röntgensugárzás hatékonyságát is növeli, megvédi az ép sejteket a károsodásoktól. Ez a "kvantumbiológia csodája", s bár látjuk, több, mint 80 éve ismert tényekről van szó, az orvostudomány nagyon sokkal tartozik az igazságnak és a betegeknek.

A másik régóta tudott tény, hogy szervezetünk összes molekulájában jelenlévő hidrogén izotópjának, a deutériumnak a megvonása gátlólag hat a daganatsejtek szaporodására, de még az átlag sejtek osztódási "kényszere" is csökken, így a sejtek öregedését is gátolja, ha a legfőbb beviteli forrása, a víz kevesebbet tartalmaz a dupla súlyú atomból.

A mágnesességnek szintén óriási jelentősége van a sejtek egészséges működésének szabályozásában, a bennük lévő "folyékony kritályos állapotban" lévő víz rendezettségének felbomlása (mely Szent-Györgyi Albert kísérletei óta köztudottan) maga is rákos elfajuláshoz vezet. A struktúráltság normalizálása különösen fontos a háttérsugárzás, az elektroszmog kártékony hatásai miatt.

Van olyan "csodaszer", ami mindezt helyreállíthatja? Van: LOW DEUTERIUM OXY CRYSTAL.

 

Az előadás megnyitásához klikkeljen a képen lévő nyílra!
 

Néha az az érzése támad az embernek, hogy az "egészségügy" rossz kezekben van. Nézze meg az alábbi filmet, ha kétségei vannak.

 

Mellékhatások és kockázatok tekintetében kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

Nap mint nap halljuk a reklámokból.

Érdekes, mennyire szelektív az ember gondolkodása, memóriája. Annak idején klinikusként igazából nem futott végig fejemben, vajon mennyire veszélyes a citosztatikus kezelés a beteg számára, ha injekciójának felszívásakor a kezelő helyiségben tilos volt kismama nővérnek jelen lenni, mert az abból felszálló gőzök, kipárolgó molekulák árthatnak a magzatának. Amíg nem fordult elő a rokonságomban pajzsmirigybetegség miatti sugárkezelés, nem gondolkodtam el azon sem, hogy ha a beteg nem mehet két hétig emberek közé, buszon, vonaton nem utazhat a többi társa, a családtagok veszélyeztetése miatt, vajon vele mit tesz ez a „terápia”?

Bizonyítottan rákkeltő gyógyszerek
Hatóanyag neve Felhasználási terület
Azatioprin Szervátültetés, reuma, Chron-betegség, colitis ulcerosa
N,N-Bis(2-klóretil)-2-naftilamin (Chlornaphazine) Kemoterápiás kezelés
1,4-Butándiol-dimetánszulfonát (Busulphan; Myleran) Kemoterápiás kezelés
Chlorambucil Kemoterápiás kezelés
1-(2-Klóretil)-3-(4-metilcyclohexil)-1-nitrozourea (Methyl-CCNU; Semustine) Kemoterápiás kezelés
Cyclosporin Kemoterápiás kezelés
Ciklofoszfamid Kemoterápiás kezelés
Dietilsztilbösztrol Kemoterápiás kezelés
Melfalán Kemoterápiás kezelés
8-Metoxipszoralén (Methoxsalen) + ultraibolya A sugárzás = PUVA Pikkelysömör, vitiligo, limfómák kezelése
Tamoxifen Kemoterápiás kezelés
Thiotepa Kemoterápiás kezelés
Treosulfan Kemoterápiás kezelés
MOPP + alkiláló ágenseket tartalmazó, kombinált kemoterápia Kemoterápiás kezelés
Ösztrogénterápia, posztmenopauzális Csontritkulás megelőzése

 

Nézzük, hogyan lehet gyógyítani energiával!


A rákkockázatra vonatkozó tumormarkerek tesztjére (CEA, AFP, Ferritin /immunkémia/, Béta-2-mikroglobulin, CA-125, CA-15-3, CA-19-9, HCG, Totál PSA, Humán specifikus széklet vér)a Kohán Magánlaboratóriumban van lehetősége, melyek közül kiemelem a D3-vitamin szint mérést is.