A bőr szépségét kortól függetlenül az adja meg, ha nem túl száraz, nem túl zsíros, feszes, de rugalmas, egyenletesen, ám nem túlzottan és foltosan pigmentált, s vele együtt a haj, a körmök és a szőrzet is a nemnek megfelelőenfejlődnek.
Ezekért örökletes tényező, a genetikai adottság a felelős, de az aktuális bőrállapotot a már említett külső-belső történések különböző kémiai anyagok - mediátorok - révén az ideg- és a hormonrendszer irányítása alatt alakítják. Befolyással van a bőr küllemére, viselkedésére a stresszen keresztül a tudat, a lélek is, gondoljunk csak a neurotikus emberekkrónikus ekcémájára.
Utóbbi tény ismeretében nem meglepő, hogy számos bőrbetegséget (és természetesen más szervi betegséget is) lehet például hipnózissal gyógyítani, pontosabban tünetmentesíteni.
A bőr szépségének fokmérője sokak szemében a színe. A bőrtípusnak megfelelő színárnyalat - hatfélét tartunk számon, az európai embereké II-es, III-as típus - azt sejteti, hogy az egyén bőrben történő vitaminképzése, immunitása sőt feltehetően hangulata is rendben van. Ma már viszont tudjuk, hogy az ózonréteg elvékonyodásával megnő a bőrrákok kockázata, vagy egyszerűen csak korábban öregszik annak a bőre, aki túl intenzíven napozik, vagy szoláriumozik.
A bőrápolás tulajdonképpen velünk született "tevékenységi kényszer", hiszen állandó tisztántartása - akárcsak az állatvilágban - betegségeket előzhet meg. A régi receptúrák szerint ma is készítünk borogató, lemosó, tisztító oldatokat, főzeteket, bőrpuhító vagy épp hámlasztó kenőcsöket, különféle krémeket, növényi és ásványi olajokat, s csak a technológiák fejlődésével alakítottunk ki belőlük habokat, spray-ket, zseléket, lipokrémeket és liposzómás készítményeket.
A modern felfogás szerint a szerek legyenek minél semlegesebbek savi vegyhatásukat, zsírosságukat tekintve, s a "fragrance"-ok helyett ismét a természetes illatanyagokat kedveljük. Újdonságnak igazán csak a fényvédők és a liposzómás készítmények számítanak. Utóbbiak képesek leutánozni a sejtek fagocitózisát, azaz különböző anyagok "bekebelezését". Az ilyen "zsícseppecskékbe" gyakorlatilag akár vízben, akár zsírban oldódó molekulákat be lehet csomagolni, így azok felszívódása gyorsabb és biztosabb.
Napjainkban ismét reneszánszát élik a gyógynövényes, gyümölcssavas bőrfiatalító, ránctalanító kozmetikumok, melyek azért hódítanak, mert a szépülni vágyók kiábrándultak a sok, mesterséges adaléktól, bizonytalan hatású, sőt néha káros vegyületektől. Nem tudni például a különböző segédanyagok, oldószerek, emulgeálók (pl. lauryl-sulphat) mennyire károsak, vagy a festékek (pl. titán-dioxid) nanoszomizálása (rendkívül apróra törése) milyen hosszú használat után fejtik ki ártalmaikat?

