A bőrrákok világméreteket öltő szaporodásáért, sajnos, az éltető nap káros sugarait okolhatjuk. Néhány évtizeddel ezelőtt, amikor a tudósok először figyelmeztettek a Déli-sark fölött kialakuló ózonlyukra, nem hittük mennyire közvetlen veszély fenyegeti az emberiséget.

A statisztikai adatok a bőrdaganatok tekintetében valóban ilyesztőek, 10 évente a bőrön előforduló rákok megduplázódásáról lehet beszélni. Ideje komolyan venni a problémát, és sürgősen tennünk kell ellene. A bőrrákok közül leggyakrabban az egyébként kevéssé veszélyes carcinoma basocellulare vagy alapi sejtes rák (basalioma) érdemel először is említést. A korábban 60-80 évesek arcán, fején megjelenő, bőrszínű, kissé erezett, gyöngyházfényű daganat közepén gyakran kifekélyesedik. Szívesen fordul elő testnyílások közelében, leginkább az orron, fülön, ajkon szem körül. Ilyen lokalizációban - viszonylag lassú és kevéssé invazív növekedése ellenére - "lerághatja" a porcot (ulcus rodens = maró fekély), s ha például a csontok mellett a koponyaűrbe is betör, a beteg életét komolyan veszélyeztetheti. Egyes török és kínai vizsgálatok kapcsolatot mutatnak a demodex-fertőzés és a basalsejtes rák (basalioma) előfordulása között. A demodex 0,1-0,4 mm hoszszú, szabad szemmel nem látható, csökevényes lábú, szemek és légzőnyílások nélküli atka, mely a bőr faggyúmirigyében, a hajhagymákban és a szőrtüszőkben él. Idősek körében a fertőzöttek aránya meghaladja a 90%-ot. Nem világos, hogy ez vajon ok-okozati összefüggésre utal-e. Elképzelhető, hogy a legyengült immunrendszerű emberekben mindkettő nagyobb eséllyel fordul elő, és ezért gyakoribb az együttes előfordulásuk, mint az véletlen alapon várható volna.

Idősek körében a fertőzöttek aránya meghaladja a 90%-ot. Nem világos, hogy ez vajon ok-okozati összefüggésre utal-e. Elképzelhető, hogy a legyengült immunrendszerű emberekben mindkettő nagyobb eséllyel fordul elő, és ezért gyakoribb az együttes előfordulásuk, mint az véletlen alapon várható volna.

Szerencsére ritkán ilyen agresszív, s csak kb. 2 ezrelék valószínűséggel ad áttéteket, így ma inkábba a "semimalignus", kevéssé rosszindulatú jelző vonatkozik rá. Saját megfigyeléseim is alátámasztják viszont, hogy egyre korábbi életkorban jelenik meg, mégpedig a fénytől elzártabb bőrteületeken, így a törzsön is. Gyakran csoportosan jelentkezik (multiplex), és a kor előrehaladtával a bazalióma újra és újra megjelenhet, ezért a betegek szűrése (mely nálam ingyenes) nagyon fontos.

A másik hámeredetű rák, a carcinoma planocellulare vagy valódi laphámrák (spinalioma) hasonló lokalizációk mellett a testen még több helyen mutatkozhat. A felhányt szélű, hamar kifekélyesedő tumor szintén bőrszínű, de a bevérzések miatt külleme is sejteti, hogy agresszívabb, s néha valóban nagyon hamar ad áttéteket a közeli nyirokcsomókba, sőt ritkábban belszervekbe is. Kialakulásban szintén fontos a napfény-expozíció, de kialakulhat régi hegekben, gyulladások nyomán (röntgenbőr, égési hegek stb.). Kiemelkedő fontosságú formája az ajakrák, mely esetében legtöbbször az alsó ajkon jelentkezik. Bizonyított a napfény kártékony hatása mellett a dohányzás (pipa) szerepe. A nemiszervek rákja esetében gyakran találunk vírusos fertőzést (kondilóma, herpesz), ezért fontos az ilyen irányú szűrés is.

A melanoma malignum a szervezet legrosszabb indulatú daganata. Festéksejtes eredetű, így anyajegyekből is kialakulhat (3% valószínűséggel), a szövettani anyagokban az eredeti anyajegy maradványát csaknem mindig meg lehet találni (80%). A legjellegzetesebb és legkönnyebben felismerhető bőrrák színe csaknem mindig fekete vagy nagyon sötétbarna. Minél vastagabb, kiemelkedőbb, egyenetlen szélű, s minél több kísérő tünete van (nedvezés, vérzés), annál rosszindulatúbb. Sajnos, néha igen korán ad áttéteket, és nemcsak a környéki nyirokcsomókba, hanem belső szervekbe, elsősorban a májba, tüdőbe, agyba, csontokba. A beteg további sorsa érdekében ilyen irányban végzett vizsgálatokkal kell kizárni e metasztázisok jelenlétét. A primer daganat szövettani felépítése, vastagága, nyugtalansága előre vetítheti a rosszabb túlélési esélyt, ezért mindig igyekezni kell a daganat totális eltávolítására műtéttel, s hisztológiai vizsgálatot kell végezni.

A bőrrák okai és kezelése

A másik két bőrrákkal együtt ma már biztosan tudjuk, hogy a fény szerepe a genetikai faktorok mellett a legfontosabb. A korábban ártalmatlannak vélt UV-A sugárzás éppúgy kiválthatja, mint az UV-B vagy UV-C, ezért a szoláriumok használóit is fenyegeti a bõrrák, elsősorban a melanoma kockázata. Emellett a túlzott napozás, fénykezelés hatására más bőrkárosodások is kialakulhatnak. Ezekről más oldalaimon is olvashat információt.

Mindhárom daganat súlyosabb formáiban vannak kidolgozott utókezelési sémák, melyek biztosítják az optimális feltételeket a gyógyuláshoz. Ezel világszerte kezelési központok foglalkoznak.

A kezelésnél fontosabb azonban az időben történő szűrés illetve a "prekurzor" (rákmegelőző) elváltozások (diszpláziás anyajegyek, sötétebb pigmentfoltok, lentigók) eltávolítása, hiszen ha eltávolítjuk őket, nem alakulhatnak át rosszindulatúvá. Természetesen ilyenkor is végzünk szövettani vizsgálatot a diagnózis (és a prognózis) tisztázása céljából, leégetéssel, lézerrel nem távolítunk el gyanús tumorokat.

A bőrrák gyógyszeres kezelésének új lehetőségéről számoltak be az Európai Onkológiai Szervezet (ECO) barcelonai kongresszusán; az eljárás lényege, hogy a rákos sejteket úgy pusztítják el, hogy túltöltik őket oxigénnel. Mivel a rákos sejtek egy bizonyos szinten túl képtelenek megbirkózni vele, könnyű túltölteni, s ezáltal elpusztítani őket.

A felfedezésről amerikai kutatók számoltak be, akik 81 bőrrákos betegből 53-on végezték el a kísérleti kezelést. Az új gyógyszer (STA-4783) segítségével az 53 beteg átlagosan két hónappal élt tovább, mint azok, akiket hagyományos kemoterápiával kezeltek, és csak kevesebb mint 5 százalékuknál jelentkeztek mellékhatások.

A szakemberek hangsúlyozták, hogy további kutatásokra van szükség a tényleges alkalmazhatóságig.

Rámutattak arra is, hogy a bőrrák (melanoma) más, mint a többi rákfajta, főként abban, hogy veszedelmesebb. Míg például egy négymilliméter vastagságú melanoma a betegek csaknem felénél halált okoz, egy ugyanekkora mellrákos daganat esetén a betegek 95 százaléka életben marad.

Forrás: www.egeszsegkalauz.hu

A rák legfőbb oka és kezelési lehetősége

Az igazság az, hogy a felismerés, miszerint oxigénnel bármilyen rák elpusztítható, sokkal régibb. 1924-ben Otto H. Warburg kimutatta, hogy a rák oxigén nélkül is élni tud, sőt jobban növekszik, s hogy a rák legfőbb oka az oxigénhiányos sejtlégzés, amely a normál testi sejtek kóros cukor-lebontásához vezet . "Nincs rákos sejt, ha ez a légzés sértetlen. Így megelőzhetõ a rák, ha a sejtlégzés intakt." - állította.

1924-es közleményében Otto Warburg azt írta, a rákos sejtek kialakulásában elsődleges szerepe az oxigénhiánynak van, melyet számos faktor, fertőzés, mérgek, szabadgyök alakít ki. Mivel a sejteknek ösztönös túlélési stratégiája van, és mutációval ezt a helyzetet is megoldják, az ennek kapcsán megváltozott anyagcseréjük, az "anaerobiosis" nem igényel tovább oxigént. Energiájukat nem oxidációval tartják fenn, s ez sokkal hatékonyabb, gyorsabb oszlásokat eredményez. Szinte menekülnek az oxigéntől, mint a baktériumok, és a növényi sejtekhez hasonlóan oxigént bocsátanak ki. Így távolodnak egymástól is, ami az áttétképződés megindulásához vezet.

Ma már orvosi tény, hogy az oxigenizáció befolyásolja a daganatok biológiai viselkedését. Szinte áttekinthetetlenül óriási szakirodalma van az oxigénpótlás és a daganatos betegségek kapcsolatának, amióta a tudomány feltárta, milyen hatással van az oxigénhiány a tumorsejtekre.

A daganatok 30-60 százaléka úgynevezett hipoxiás (oxigénhiányos) állapotban van, mivel az oxigén tumoron belüli parciális nyomása nagyon alacsony. A teljes oxigénhiány a daganatszövet elhalásához vezet, ám a nem teljes oxigénhiányhoz a daganatsejtek egy része alkalmazkodni tud, túlélőképességét egy hipoxia indukált faktor (HIF1) termelésével biztosítja. Ennek következtében az oxigénhiányos állapot súlyos genetikai változásokat indukál a tumorsejtekben, amely szerepet játszik azok terjedésében, s az áttétképződésben.

Logikus tehát a rákkelezlésbe végre bevenni az oxigént, mert a szervezet megfelelő oxigénszintjénél sem kialakulni, sem metasztázisként megtelepedni nem tud a ráksejt. A különböző oxigénterápiák közül a legspeciálisabb a folyékony stabilizált oxigén, mellyel nem a vörösvértesthez kötött, hanem a plazmában oldott formáját lehet akár megduplázni. Az ilyen módon oxigenizált vér bármilyen szűkületen, bárhova eljut, és természetesen nem akadály számára az ún. "vér/agy-gát" sem, ezáltal a koponyaűri tumorok, áttétek is kezelhetőbbé válnak. Nem jár naszcensz oxigén felszabadulásával, hiszen O2 molekulákat szállít, így nem roncsolja a szöveteket, mint a hidrogén-peroxid, amit szintén használnak a rákkezelésben.

Megemlítem, hogy egyébként a citosztatikumok hatására is oxigéneredetű szabadgyökök keletkeznek, melyek a ráksejteket tehát ugyanilyen "egyszerű" túloxidálással pusztítják el. Épp ezért az oxigénterápiák megsokszorozzák a hagyományos kemoterápiás kezelések hatékonyságát, csak éppen csökkentik azok mellékhatását. Kár, hogy világszerte legalább 80 éves késéssel fedezik fel újra Warburg ötletét!