|
A bőr allergiás tünetei tulajdonképpen az immunitással is rendelkező hámsejtek, immunsejtek és ún. "memóriasejtek" túlzott válaszreakciói miatt jönnek létre - egy-egy egyénen váratlanul, hosszabb vagy rövidebb lappangási (szenzibilizálódási) idő elteltével.
Sokkal fontosabb a bőr semleges környezetének megteremtése. Ebből a szempontból a fürdetőszerek kiiktatása, fürdőolajok használata önmagában csodákat tehet, de gondolni kell a mosó és öblítőszerek irritáló-allergizáló hatására is. Főként utóbbiak illatanyagukkal, a bennünk maradó detergensekkel, krómsókkal a felnőttek bőrét is károsítják, hiszen a ruhában, alsóneműben, ágyneműben, pizsamában sőt törölközőben maradva állandóan károsítják, ingerlik a hámsejteket. Nincs igazán semleges mosó és öblítőszer azok számára, akiknek az érzékenysége már kialakult. Hasznos tanács lehet ilyenkor, ha a mosás utolsó fázisában pár csepp ecetet adunk a ruhaneműhöz - akkor biztosan pH 5,5-ös lesz!
Az allergénkutatás másik lehetséges formája, amikor az alkar bőrét megkarcoljuk, és rácsöppentünk valamilyen oldatot - ezek általában növényi, állati, emberi szövetek anyagai, esetleg ételfehérjék. A vérvétellel főként utóbbiakat lehet vizsgálni allergológiai szempontból, és természetesen a gyógyszerek allergizáló szerepének tisztázására is ez a legveszélytelenebb próba. újabban használatos az ún. "biorezonanciás" vizsgálat is allergén kimutatására, bár ez a módszer ettől sokkal többre hivatott. Alapjait talán az anyagok általános vizsgálatára alkalmas "spektrofotometriával" lehetne megmagyarázni. Minden atomnak egyedi fénykibocsájtása van, ha - pl. hővel - gerjesztik. Ez a rezgés akkor is jellemző lesz rá, ha molekulákba rendeződik, a molekulák szövetekké, a szövetek organizmussá (baktérium, virág, ember) állnak össze. E rezgéseket levezethetjük az EKG-hoz hasonló módon egy komputerbe, s ha a szöveteink kóros elrendeződésűek, vagy valamilyen mikroorganizmus van a szervezetben, specifikus hullámok képében a számítógép képes megkülönböztetni az egészségestől eltérő rezgéseket, azaz pár perc alatt diagnosztizál. Az ilyen készülékkel azt is meg lehet állapítani, mely gyógyszer lenne az adott betegségre a leghatékonyabb. Ilyenkor a komputer a készítmény rezgéseit hozzáadja a páciens rezgéseihez, és méri a változást anélkül, hogy be kellene venni a pirulát. Még utópisztikusabbnak tűnik, hogy ha a kóros hullámokat visszavezetjük a betegbe, az interferencia elve alapján azok kioltódnak. |




