|
A bőr allergiás tünetei tulajdonképpen az immunitással is rendelkező hámsejtek, immunsejtek és ún. "memóriasejtek" túlzott válaszreakciói miatt jönnek létre - egy-egy egyénen váratlanul, hosszabb vagy rövidebb lappangási (szenzibilizálódási) idő elteltével.
Sokkal fontosabb a bőr semleges környezetének megteremtése. Ebből a szempontból a fürdetőszerek kiiktatása, fürdőolajok használata önmagában csodákat tehet, de gondolni kell a mosó és öblítőszerek irritáló-allergizáló hatására is. Főként utóbbiak illatanyagukkal, a bennünk maradó detergensekkel, krómsókkal a felnőttek bőrét is károsítják, hiszen a ruhában, alsóneműben, ágyneműben, pizsamában sőt törölközőben maradva állandóan károsítják, ingerlik a hámsejteket. Az összes tisztálkodó és tisztítószerben előfordul az egyik legveszélyesebb zsíroldó, emulgeáló, habképző szer a lauryl-sulphat (natrium vagy sodium lauryl /vagy laureth/ sulphat/e/, rövidítve: SLS) a fogkrémektől a samponokon át a habfürdőkig és a mosogatószerig, de még a legtöbb kozmetikai krém is tartalmazza ezt a hosszú távon egyébként rákkeltő anyagot. Javaslom, mielőtt valamit vásárpl, nézze meg az apróbetűs tájékoztatót a termékeken! Ez az erős detergens önmagában is allergizál, de zsírbontó hatása miatt nemcsak a szennyeződéseket távolítja el bőrünkről, hanem károsítja a sejtmembránok lipidjét is, így állandó javításra kárhoztatva a DNS-t is mutációkat válthat ki a sejt örökítő állományában, ezáltal rákkeltő.
SLS A bőr zsíros barrieirjét károsítva olyan anyagok felszívódását is lehetővé teszi, amik ezáltal allergizálnak, de a mikrobák behatolását is segíti az ilyen tisztálkodószer. Emiatt hiába tesznek bele baktréiumölő anyagokat (melyek egyébként a sokkal érzékenyebb normál bőrflórát károsítják először), gyakran az ilyen készítmények fokozzák a bőr (különösen gombás) fertőzésének veszélyét. Nem hiába tűntek el az annak idején agyonreklámozott folyékony szappanok (Life Boy, Safe Guard stb.). A "szappanmentes szappan" tehát pH-barát volta ellenére sokkal veszélyesebb, mint pl. a régi, lúgos háziszappanok. Ma már kapható olyan kemény szappanok, melyek nem tartalmaznak ilyen bőrkárosító anyagokat, én inkább ezt javaslom a tisztálkodáshoz.
A mosószerek tekintetében pedig azt kell tudni, hogy a néhány liternyi vízzel működtetett, modern automata mosógépekben a mosószer szinte koncentrálódik a ruhákban, törülközőkben, ágyneműkben, fehérneműkben. Az öblítés szintén kevés vízzel történik, így a mosószer bennük marad, s ehhez még a mesterséges illatanyagokat, fragrance-okat bővebben tartalmazó öblítők is "szennyezik" a később a bőrünkhöz érő textiliákat, melyekből ezek a veszélyes anyagok a verejték hatására kioldódnak. Nincs igazán semleges mosó és öblítőszer azok számára, akiknek az érzékenysége már kialakult. Hasznos tanács lehet ilyenkor, ha a mosás utolsó fázisában pár csepp ecetet adunk a ruhaneműhöz - akkor biztosan pH 5,5-ös lesz!
Az allergénkutatás másik lehetséges formája, amikor az alkar bőrét megkarcoljuk, és rácsöppentünk valamilyen oldatot - ezek általában növényi, állati, emberi szövetek anyagai, esetleg ételfehérjék. A vérvétellel főként utóbbiakat lehet vizsgálni allergológiai szempontból, és természetesen a gyógyszerek allergizáló szerepének tisztázására is ez a legveszélytelenebb próba. újabban használatos az ún. "biorezonanciás" vizsgálat is allergén kimutatására, bár ez a módszer ettől sokkal többre hivatott. Alapjait talán az anyagok általános vizsgálatára alkalmas "spektrofotometriával" lehetne megmagyarázni. Minden atomnak egyedi fénykibocsájtása van, ha - pl. hővel - gerjesztik. Ez a rezgés akkor is jellemző lesz rá, ha molekulákba rendeződik, a molekulák szövetekké, a szövetek organizmussá (baktérium, virág, ember) állnak össze. E rezgéseket levezethetjük az EKG-hoz hasonló módon egy komputerbe, s ha a szöveteink kóros elrendeződésűek, vagy valamilyen mikroorganizmus van a szervezetben, specifikus hullámok képében a számítógép képes megkülönböztetni az egészségestől eltérő rezgéseket, azaz pár perc alatt diagnosztizál. Az ilyen készülékkel azt is meg lehet állapítani, mely gyógyszer lenne az adott betegségre a leghatékonyabb. Ilyenkor a komputer a készítmény rezgéseit hozzáadja a páciens rezgéseihez, és méri a változást anélkül, hogy be kellene venni a pirulát. Még utópisztikusabbnak tűnik, hogy ha a kóros hullámokat visszavezetjük a betegbe, az interferencia elve alapján azok kioltódnak. A biorezonanciás kezelésekkel így a homeopátiás vagy éppen az ún. "deszenzibilizációs" terápiához hasonlóan mérsékelhetők vagy megszüntethetők az allergiás reakciók. |






